The Joe of Wall Street

The Joe of Wall Street

Belső kereskedés

2016. augusztus 02. - Csige Joel

Sziasztok!

A mai alkalommal a belső kereskedésnek fogjuk megnézni az alapjait, hogyan is tudnak nagy cégek, nagy emberek biztonságosan kereskedni, és miért is büntethetik ezt.

 Egy adott cég részvénye a cég adott pillanati értékét mutatja, nem az abszolút értékét, hanem arányaiban (ha egy cégnek 5-ször annyiba kerül egy részvénye, mint egy másiké, attól még nem 5-ször olyan “nagy”). Visszamenőlegesen is mindig az adott pillanati értékét mutatták így a grafikonokon jól lehet látni, hogy hogyan is változott a cég értéke. A részvény változását nem lehet megjósolni, kiszámolni mert annyira sok változó befolyásolja, de vannak események, amik önmagukban szignifikáns változást okoznak. 

Egy cég életében nagyon nagy eseménynek számít egy CEO váltás. Ez nagyon sok változást, instabilitást és kérdőjelet okoz a cégnek, és ez általában meglátszik a tőzsdén is. Egy másik cég felvásárlása, egy új projekt bejelentése, vagy az adott időszaki jelentés eredményei. Ezek mind nagy befolyással vannak a cég “értékére”, de a közönséges kereskedő már csak akkor értesül róluk, amikor a hatásuk már be van “épülve” a részvény értékébe, így nem tudja meglovagolni a hír által keltett hullámot.

De egy belső munkatársnak más a helyzete (itt hozzá kell tenni, hogy igen kevesen tudnak a cégen belül is olyan bizalmas információkat, amivel belső kereskedést lehet folytatni). Ha valaki a cégen belül előre értesül az ilyen információkról és jól kispekulálja, hogy ez a hír milyen irányba fogja elmozdítani a részvények értékét, akkor igazságtalan előnyhöz jut a többiekhez képest. Ilyen módszerrel tehát lehet belső kereskedést folytatni.

Az illegalitása nem is feltétlenül csak onnan ered, hogy igazságtalanul jut pénzhez az illető, hanem ha megfelelően nagy tételekben csinálja, akkor természetellenes irányba mozdítja a részvényeket (amint a közönség előtt is napvilágra kerülnek a hírek már nem lesz szokatlan/káros ez az irány de addig igen). Úgy el tudja mozdítani az árfolyamokat, hogy zavart okozzon a hétköznapi kereskedőkben, sőt sokan állítják, hogy még a gazdasági fejlődés is lelassulhat.

Ha tetszett a cikk, kövess itt a blog.hu-n, vagy a facebookon a The Joe of Wall Street oldalon.

Ádám

Lehet algoritmussal kereskedni?

Az eddigi átfogó képünket a HFT-ről szeretném lekerekíteni ezzel a záró epizóddal. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesz szó erről a témáról (túl nagy és jelentős ahhoz, hogy a jövőben el tudjuk kerülni), de más vizekre fogunk evezni.

Az elején volt szó, hogy ez a fajta kereskedés a "nagy halak" módszere, ami igaz is, de a gyorsan fejlődő világban ez lassan kezd megváltozni.
 
Tökéletes példa erre Spencer Singleton texasi egyetemista, aki elnyerte az első helyért járó 100.000 dollárt a kereskedő programjával. Ő nem egy hagyományos HFT algoritmust írt hanem egy "sima" kereskedő programot, ami bizonyos utasításokat követve helyettünk kereskedik. Programja azért emelkedik ki a többi közül mert "túlteljesíti" a piacot (profitot termel, ahol más bukik). Nem szabad elfelejteni, hogy rengeteg fiatal és tapasztaltabb programozó próbálkozott és próbálkozik hasonló programok írásával és majdnem mind kudarcba fullad.
 
Singleton tesztelte a modelljét a múltban történt nagy gazdasági kríziseken és minden alkalommal helytállt (16%-os hozamot produkált az átlagos 38%-os veszteséggel szemben, bár meg kell jegyezni, hogy múltbeli adatok alapján). Továbbá pozitívan sikerült zárnia az olyan helyzetekben is, ahol a világhírű "tőzsde cápák" és honlapok is buktak.
 
Ezeknek a programoknak és a hagyományos HFT-nek köszönhetően a tranzakciók 75%-a program által vezérelt, mégis a kereskedők körében viszonylag kis százaléka használja a magas ár és a bonyolult technológia miatt.
 
Bár a szakértők sincsenek meggyőzve arról, hogy konzisztensen profitot termelő algoritmus létezik, a folyamatosan fejlődő technológiának köszönhetően egyre nehezebb hagyományos kereskedéssel nyereséget realizálni, ilyen "versentársakkal".
Ha tetszett a cikk, kövess a Facebookon a The Joe of Wall street oldalon.
 
Ádám

Milyen határokkal kereskedjek a tőzsdén?

3. napja játszom el ugyanazt, úgy tűnik lassan tanulok...

Tisztázzunk valamit itt a legelején, amit sokan nem biztos hogy értenek. A tőzsdével kapcsolatban sokan azt gondolják, hogy ott vagy meggazdagodsz, vagy elbukhatod minden pénzedet. Ez a 2 véglet, mert valóban lehet vele sok pénzt keresni, de tegyük hozzá hogy ezek az emberek rengeteg pénzt kockáztatnak ilyenkor. Amit sokan nem tudnak az az, hogy te magad szabod meg az egyes vételeknél a határokat, te magadnak szabod meg a kockázat mértékét.

Ha valaki nap elején vásárol, és nem állít be stop megbízást,  (A stop megbízás az ahol zárod a pozíciódat, a határ aminél nem vagy hajlandó többet kockáztatni) az teljesen ki van téve az árfolyam ingadozásainak. Teljesen mindegy mi volt nap közben, ha nap végére emelkedett az árfolyam, ő nyert. Viszont az is igaz, ha jön egy rossz hír, a teljes tőkéjét könnyen elveszítheti. Lehet így is tőzsdézni, de az ilyen emberek hamar el fogják veszíteni a pénzüket, hiszen elég ha 1-szer buknak, elúszik az egész vagyonuk. Ezek az emberek nagy határok között mozognak, vagy kiszállási pontokat sem állítanak be, azaz határok nélkül mozognak. 

screenshot_2016-07-28_14_36_27.png

Jól látható a fenti ábrán, (2016.07.26. DAX) hogy a kezdő értéknél volt alacsonyabb az árfolyam, de nap végére magasabb lett a kezdeti értéknél. Aki reggel 8.00-kor vásárolt, és nem állított be semmilyen stop-ot (határt) magának, az pozitív napot zárt. -0,73% volt a legalacsobb érték a napon a kezdetihez viszonyítva.(1:294 a tőkeáttél) Egyszerű a matek:

-0,73*294=214,62 azaz a tőkéd több, mint 2-szeresét kockáztattad.

Ez nem reális, ilyet ép elméjű ember nem igazán vállal fel, hacsak nem vagy az adrenalin megszállotja.

Én nem kockáztatok nagy pénzeket, főleg mivel még kevés tapasztalattal rendelkezem. Ennek viszont meg van a hátulütője. A kis kockázat miatt muszáj szűk határokat szabjak magamnak, azaz ha kis mértékben is, de nem arra mozog az árfolyam amerre számítok, zárom a pozíciót és 1-2%-os veszteséget könyvelek el. Ezért nagyon fontos nekünk kis kereskedőknek, hogy jókor lépjünk be a megfelelő összeggel.

Amit a pedig 3. napja rontok el az a következő: Nagyobb tőkével és nagyon szűk határok között próbálok mozogni. Nagyobb tőke, nagyobb nyereség, végülis ezért csináljuk az egészet, de a szűk határok miatt annyira kicsi a hibázási lehetőségem, hogy minimális ingadozás esetén muszáj vagyok zárni.

Amit pedig tanultam: Kisebb tőke, nagyobb határok, így nagyobb esély van a nyerésre. 3 napig, mindig igazam volt, az árfolyam arra indult amerre számítottam, de a szűk határok miatt a kis ingadozás kiütötte a megbízásom.

Ha tetszett a cikk, kövess itt a blog.hu-n vagy a facebookon a The Joe of Wall Street oldalon.

Joe

Mentális érettség a tőzsdén

Fontos, hogy ismerjük a saját képességeinket/határainkat és készek legyünk beismerni ha hibáztunk. Ma egy kicsit a tőzsde pszichológiájáról fogok írni, azokról amiket tapasztaltam, és amikről meg van a saját véleményem.

Tegyük fel úgy döntöttünk, hogy vásárolunk egy értékpapírt. Hallottunk egy jó jelentést a vállalatról, vagy a technikai elemzésünk vételt jelzett, nem számít miért vásároltunk, a lényeg, hogy rendelkezünk egy vételi pozícióval. Arra spekulálunk, hogy az árfolyam pozitív irányba mozdul. Ilyenkor 2 dolog történhet, bejön a számításunk és valóban elindul az árfolyam arra, amerre számítottunk, vagy az ellenkezője történik. Itt jön képbe a kockázatkezelés, azaz meddig vagyunk hajlandóak kitartani az "elvünk" mellett. A kérdés ilyenkor: a tőkénk hány százalékát merjük kockáztatni adott megbízáskor? Ha nagyon biztosnak érezzük magunkat, nagyobb kockázatot merünk vállalni, később vagyunk csak képesek reagálni az olyan jelekre, melyek az ellenkező irányba mutatnak. Ha túl sokáig ragaszkodunk a pozícióhoz, nagy vesztetség lehet a jutalmunk. Azonban ha nem vállalunk kellő kockázatot, lehet hogy igazunk van, de mivel kis határok közé szorítottuk magunkat, így egy minimális árfolyamingadozás is véget vethet a pozíciónknak. 

Hol van az aranyközépút? 

Nehéz kérdés. Van aki a tőkéje 5-10%-át is bátran kockáztatja egy megbízáskor, de olyat is hallottam aki 0,5%-nál többet soha nem kockáztat. Aki idegileg nem bírja a feszültséget, annak nem javaslom, hogy nagyot, kockáztasson.  Én azt tanácsolom, (mindenki csinálja úgy ahogy gondolja) hogy 1-2% kockázat az reális. Ha ne adj Isten van 5 rossz napod, akkor is még megmarad a tőkéd 90%-a. 

Fontos kérdés: Ha megfelelő irányba mozdul az árfolyam, mikor szálljunk ki? Van aki előre meghatározza, ha nyertem X Forintot, akkor zárom a pozíciót, van aki megvárja míg az elemzése eladást nem jelez, de azt is próbálhatjuk számolgatni, hogy milyen maximális értéket vehet fel az árfolyam adott időszak alatt, és ott szállunk ki. Itt is lehetünk reálisak, és ha elért egy értéket az árfolyam, akkor kiszállhatunk egy előre meghatározott szinten, de lehetünk telhetetlenek is és megpróbálhatjuk kimaxolni a pozíciónkat, sajnos nem tudhatjuk előre,hogy hol lesz a maximuma és hol fordul a trend.

Van még egy fontos tényező, ez pedig a türelem. Lehet, hogy igazad van, de ha túl korán lépsz veszítesz, ha túl későn...veszítesz. Nagyon fontos az időzítés, ki kell várni a megfelelő alkalmat, nem szabad kapkodni.

Összefoglalva, igazítsuk a kereskedési technikánkat a saját tulajdonságainkhoz, legyünk türelmesek és ha eljött az ideje akkor lépjünk. Ha nem teszünk semmit, akkor biztosan nem érünk el sikereket...adjuk meg magunknak erre lehetőséget.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess itt a blog.hu-n vagy facebook-on a The Joe of Wall Street oldalon.

Joe

A HFT kockázatai

Előző alkalommal megnéztük a pozitív aspektusát a HFT-nek (high-frequency trading vagy "gyors" kereskedés). Ma viszont a problémáira fogunk koncentrálni.

 
HFT nem több mint egy algoritmus, egy program, ami követi a programozó utasításait. Keres mechanikus mintákat, ismert trendeket és bizonyos árfolyami mozgásokat. Miután talált ilyeneket elvégzi azt a feladat sort, amit kiszabtak neki vagyis elkezd ott kereskedni. A probléma onnan ered, hogy ez az algoritmus nem gondolkodik, nincs tisztában a világ történéseivel. Nem veszi számításba a híreket és a politikai eseményeket és mivel ezek igen nagy változást okoznak az adott piacon, igen nagy problémákat is tudnak okozni. Nincs lehetőség minden egyes művelet előtt emberi jóváhagyásra várni, mivel itt kulcs fontosságú az idő, így viszont meg van az esély arra, hogy olyan részvényekkel kezd el kereskedni, amivel nem kellene (habár megfelelt minden sablon mintázatnak, amit az algoritmus figyelt).
 
A számokkal nem leírható tényezők figyelmen kívül hagyása mellett, az is óriási problémát jelent, hogy a program nem tudja mikor kell abbahagyni a kereskedést, így "túlterhelheti" a piacot. A piac "rendben" tartása nincs beléjük programozva. Sokan ezt fosztogatásnak, sőt illegálisnak tartják. Ausztráliában kiemelkedően magasak a számok, évente 100 és 180 millió dollár között keresnek a társaságok a HFT-vel, amit sokan inkonzekvensnek tartanak.
 
A szabályzatok, eddig tolerálták a HFT-vel való kereskedést, de ahogy súlyosbodik a helyzet változhatnak az előírások.
Újabb problémát jelent, hogy azokban a régiókban, ahol kiugróan sok HFT-t használó társaságok kereskednek, kiszorulnak a hagyományos kereskedők.
 
A sok negatív érv mellett meg kell jegyezni, hogy a HFT segítségével nyerhetőek a legfrissebb információk a piacról, és a jól beállított algoritmus segítségével (rosszul beállított az ellenkezőjét csinálja) úgynevezett price discovery-t vagyis árakat "találhat".
 
Kicsit bővebben erről. Előfordulhat olyan helyzet, hogy bizonyos dolgok "rosszul" vannak beárazva, vagy "félre" vannak árazva. Ez gyakorlatban úgy mutatkozik, hogy kockázat nélkül lehet vele kereskedni, ezt arbitrázsnak hívjuk.
Egyszerű példa erre. Az egyik piacon olcsóbban lehet venni almát, mint a másikon eladni, így annyi profitot lehet termelni, amíg hajlandóak vagyunk "szaladgálni" a két piac között. Részvényekkel egy likvid piacon ez sokkal egyszerűbb, és jobban működik. Egy jól működő piacon gyorsan megszűnnek az ilyen lehetőségek, mert amint létrejönnek és felfedezik őket, mindenki elkezd vele kereskedni, ami úgy mozdítja el az árakat, hogy megszünteti magát az arbitrázst.
 
Ezen az alkalommal rápillantottunk az HFT "érméjének" a másik oldalára is.
 
Ádám

A likvid piac

HFT folytatása

Ma is a HFT (high-frequency trading vagy "gyors" kereskedés) vonalán indulunk el, de belenézünk pár más fontosabb fogalomba is. Legutóbbi alkalommal megnéztük hogy mi is az a HFT, most pedig egy kicsit tanulmányozzuk részletesebben, mire is jó.

 
Egy piac lehet "jó" vagy "rossz" annak függvényében, hogy mennyire likvid. Annál jobb egy piac minél likvidebb. A likviditás azt jelenti, hogy: sok adás-vétel történik a piacon, kicsi a piaci spread. (a spread nem más mint a legjobb vételi és legjobb eladási ajánlat közötti "rés") Kicsit kibontva, a sok adás-vétel annyit fed, hogy sokan kereskednek a piacon, a kicsi spread egy jól működő piacnak az egyik jele, a stabil piac pedig azért fontos mert egyes tranzakciók nem befolyásolják nagy mértékben az árfolyamot.
 
Azért jó a likvid piac mert nagyon egyszerűen lehet részvényeket, adni és venni rajta, mivel a sok szereplő miatt biztos lesz valaki, aki megveszi, vagy éppen eladja nekünk a részvényét. Ellenkező estben képzeljünk el egy piacot, ahol naponta 2-3 tranzakció történik. Itt nehezen fogunk találni egy megfelelő partnert, akivel részvényt tudnánk "cserélni", ráadásul, a kevés impulzus miatt minden egyes tranzakció nagyban befolyásolja az árfolyamot, így a piac volatilitása magas lesz (nem lesz stabil).
 
Visszatérve, a HFT kiváló eszköz, hogy likviddé tegyünk egy piacot (mivel a HFT nem szól másról, mint hatalmas mennyiségű részvények forgatásáról). 2008-ban a Lehman Brothers összeomlott, mivel a piacok nem voltak elég likvidek, ez vezetett el odáig, hogy létre jöttek az úgynevezett supplemental liquidity provider-ek, röviden SLP. Ezek a társaságok a HFT segítségével, mesterségesen likviddé teszik a piacokat, jutalékért cserébe (ez kb. 0,15 cent/részvény, ami nagyon sok részvény forgása esetén már nem elhanyagolható). Fontos megjegyezni, hogy ők nem kereskednek a részvényekkel, hanem csak forgatják azokat a piac likviditása érdekében.
 
Ma betekintést nyerhettünk a HFT egy nélkülözhetetlenül fontos felhasználási módjába, valamint tovább bővítettük a piaccal kapcsolatos fogalmainkat.
Ha tetszett a cikk kövess it a blog.hu-n vagy facebookon a The Joe of Wall Street oldalon.
 
Ádám

5 indok a tőzsdézésre

1. Könnyű pozíciót váltani

Számomra ez a legmeghatározóbb tényező. Tegyük fel, hogy egy adott vállalatnál dolgozol magasabb pozícióban, a fizetésedbe az is beleszámít, hogyan teljesít a vállalat. Nehéz felmondani egy ilyen pozíciót, főleg ha köt a szerződés, vagy valamilyen folyamatban lévő projekten dolgoztok. Nem tudsz egyik napról a másikra váltani kettő vállalat között, (kivéve ha nagyon profi vagy és hívnak)  tehát le vagy kötve 1-2 évre. Ezzel ellentétben a tőzsdén lehetsz Apple tulajdonos ha éppen úgy gondolod, hogy bíztató jövő előtt áll a cég, de ha meggondolod magad, azonnal megszabadulhatsz a részvényektől és válthatsz akár a konkurens vállalat részvényeire. Te döntöd el, hogy "melyik céghez akarsz éppen tartozni."

Nincs kötöttség.

2. Új kihívás

Könnyű belefáradni a munkába, ha sokáig egy helyen dolgozol. A tőzsde egy olyan lehetőséget kínál neked, ahol minden a változásról szól, folyamatosan új információk alapján kell meghozd a döntésed, amelyekért te magad vállalsz felelősséget, és nem a főnököd. Erős tényezőnek tartom a függetlenséget, sokak számára egy álom, ha csak belegondolnak, hogy milyen főnökhöz kell hétfőn bemenni dolgozni.

Új lehetőség, melybe maximum a feleséged/anyósod szól bele.

3. Nem kell hozzá egyetemet végezni

Munkahelyeken sokszor rengeteg kritériumnak kell megfeleljen az adott illető, különböző papírokkal kell rendelkezzen, hogy ő tud számítógépet használni (ECDL), vagy éppen van-e felsőfokú nyelvvizsgája. A tőzsdén a te felelősséged, hogy mekkora tudással vágsz bele. Ha bátor vagy, a vak szerencsére is bízhatod magad, (természetesen nem ajánlom) de én az elején ajánlom a demo számla használatát valamint valamilyen szakirodalom tanulmáyozását, és persze a blogom olvasását is.

Nincsenek kritériumok az indulásnál.

4.Fejleszti a jellemed

Más az amikor az ember céges autót használ, és más az, amikor a megtakarított pénzéből vett saját autóját használja. Amikor a saját pénzünkről van szó, kétszer is meggondoljuk mire költjük el. Mivel a felelősség a miénk, a lehető legjobb tudásunk szerint döntünk, rá vagyunk kényszerítve a jó munkára, a jó munka pedig meghozza a gyümölcsét. 

Megtanulsz felelősséget vállalni a saját döntéseidért.

5. Egyéni stratégiát alkothatsz

A tőzsdén kezelni kell a kockázatot, melyhez saját "rendszert" kell létrehozz. Magad döntöd el, hogy 1-1 vásárlásnál mekkora pénzt vagy hajlandó maximálisan elveszíteni. Sokan azt javasolják, hogy 1 max. 2%-át legyél hajlandó kockáztatni a tőkédnek megbízásonként. Ha vételkor ezt is beállítod, bárhogy is alakul az árfolyam, nem veszítheted el a pénzednek ennél nagyobb részét.

A kockázat mértékét te szabod meg.

Ha tetszett a cikk akkor kövess itt a blog.hu-n, vagy a facebookon a The Joe of Wall Street oldalon.

Joe

 

 

 

Az aktualitás szerepe a tőzsdén

Török puccskísérlet

A mai jelmondat: Mindig legyünk aktuálisak!

Minél előbb jutunk egy fontos információhoz, az annál nagyobb előnyt jelenthet számunkra a piacon. Vegyük csak a hajnali események történéseit Törökországban. Tegnap írtam arról, hogy a váratlan események mennyire befolyásolhatják egy árfolyam mozgását. Amint az alábbi képen láthatjátok, az elmúlt bő hétben gyengült a dollár a török lírához képest, enyhén csőkkenő trendet figyelhetünk meg. És ilyenkor jön az, amire senki nem számít, beüt egy ilyen esemény, amely teljesen felborítja ezt a trendet. Törökországban puccskísérlet történt hajnalban, ez az adott ország valutájának természetesen nem tesz jót, hiszen a befektetők próbálják menteni a pénzüket, erős  a bizonytalanság az árfolyam körül. Ennek következtében amíg napközben elég volt 1 dollárért 2.88 török lírát adni, hajnalban felugrott az árfolyam a 3.04-es szintre, közel 5%-os volt az árfolyam növekedés. Akik az elsők között értesültek a történésekről, azok az 1:100 tőkeáttétel mellett pár óra alatt 5-szörösére növelhették a befektetett pénzüket, azért ez nem rossz üzlet, valljuk be őszintén.
screenshot_2016-07-16_14_30_59.pngNapi bölcsességnek tehát elmondható, hogy ha valaki szeretné az ilyen helyzeteket kihasználni, az legyen nagyon aktuális, figyelje a híreket, és ne habozzon meghozni a döntését mert percek alatt is hatalmas mozgások lehetnek az árfolyamban.

Ha tetszett a bejegyzés kövess itt a blog.hu-n vagy a facebookon a The Joe of Wall Street oldalon. Hamarosan jelentkezem.

Joe

Lépéselőnyt teremtő tőzsdei technika

High-frequency trading

Sziasztok, én Ádám vagyok Joe haverja és Joe tananyagát fogom itt-ott megtűzdelni egy kis érdekességgel, vagy valami aktuális témához kapcsolódó hírrel. Az én bejegyzéseim célja inkább az érdekes és titokzatos tőzsdei világ kutatása és a kuriózumok ismertetése, mintsem az oktatás. Azt meghagyom Joe barátunknak:)

Kezdésnek beszéljünk a hagyományos kereskedés "párjával", azzal a módszerrel amit a "nagy halak" használnak, ez a high-frequency trading, röviden HFT. Tükörfordításban ez a nagyfrekvenciájú kereskedés, de a gyors kereskedés többet mondó név lenne neki. Két dolog szükséges a HFT-hez (a jövőben csak így rövidítetten utalok rá) : megfelelő hardware és software, de a lelke az egésznek az algoritmus, ami lehetővé teszi az egészet.
A HFT lényege, hogy a másodperc töredéke alatt rengeteg tranzakciót (adás-vétel) le tud bonyolítani, ami lehetővé teszi, hogy az árfolyam nagyon apró mozgásából származó előnyöket ki tudja használni. Ez úgy történik hogy óriási mennyiségű részvényt vesznek és amint egy picit is feljebb megy az értéke (másodperc ezred részeiről beszélünk) eladják azt. Az óriási mennyiségnek köszönhetően az apróbb változások is jelentős pénzt hoznak a konyhára (vagy visznek).
Ez a fajta kereskedés nem nagyon jellemző a magánszemélyekre és igen központi szerepet játszott a belső-kereskedés botrányoknál, amikről majd később lesz szó. Habár a program/algoritmus a "motorja" a folyamatnak, nevetségesen nagy jelentőséggel bírhat, hogy melyik "társaság" szervergépe milyen távol van a központi géptől, ugyanis minél közelebb van, annál jobb, mivel rövidebb kábelen (majdnem elhanyagolhatóan) rövidebb ideig megy az információ, így több tranzakciót tudnak lebonyolítani. De ezekről majd később lesz szó.
A HFT-nek 2010-körül tetőzött a százalékos elosztása, amikor is az amerikai tranzakciók 60-70%-a ilyen módon zajlott le. Az arányuk csökkent, de még mindig jelentős erőt képviselnek.
Ilyen és ehez  hasonló bejegyzésekre lehet tőlem számítani:)
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess itt vagy a facebook-on a The Joe of Wall Street oldalon.
Ádám

 

Mire figyeljek ha részvényt vásárolok?

A tőzsdén sok tényező van befolyással az adott részvény árfolyamára, lássuk, hogy melyekre érdemes figyelnünk.

Nagy általánosságban elmondható, hogy a tőzsdék követik az amerikai tőzsdék alakulását, főként az SP500 és a Dow Jones indexeket. Ha  amerikai vállalat részvényét akarjuk megvenni, érdemes figyelmebe venni az előző 2 index alakulását is. Ha nem amerikai részvényt vásárolunk, akkor érdemes megnézni az adott ország makroadatait. Szerencsére ma ezt már nagyon egyszerűen megtehetjük, elég ha rákeresünk a www.dailyfx.com oldalra, itt minden fontos információt megtalálhatunk.

Következő nagyon fontos tényező a vállalat eredményei, jelentései. Tudnunk kell, hogy a vállalatunk jól szerepel-e a piacon, sikerült-e elérni a kitűzött célokat, mekkora nyersegére tett szert az adott időszakban stb.  Ha egy vállalat nem teljesíti az előre kitűzött célokat, az a bejelentéskor negatív hatással lehet az árfolyamra, ilyenkor akár 5-10%-ot is mozoghat az árfolyam. Hál Istennek nem kell a céghez elmennünk és megkérdeznünk, hogy mikor mondanak valami fontosat megukról a nyilvánosságnak, elég ha beírjuk azt, hogy www.finance.yahoo.com, és ott az "Earning Announcemet" pontnál megtaláljuk a következő bejelentések dátumát.

És most jön a bejegyzés legszomorúbb része, ha egy párhuzamot vonhatnék a Titaniccal, akkor most jönne az a rész amikor Jack elsüllyed a jeges vízben. Vannak olyan befolyásoló tényezők, melyekkel nem tudunk előre számolni, ilyenek lehetnek váratlan események, terrortámadások. Jelenleg mind a 2 aktuális, gondoljunk csak a Brexitre. Aki azt mondja, hogy ő biztosan tudta, hogy ez lesz a végkimenetel, az hazudik, mert a szakértők se tudták megmondani, hogy mi lesz az eredmény. Több mint 10%-ot esett a font árfolyama a dolláréhoz képest ennek hatására.

Fontos még megemlíteni a közkézhányadot, azaz, hogy a papírok milyen arányban oszlanak meg a tulajdonosok között. Ha valaki a papírok több mint 10%-ával rendelkezik, az egy nagy mennyiségű eladás esetén kellően le tudja nyomni az árakat.

Zárásként egyy kis érdekesség, az emelkedő piacot bikapiacnak, az esőt pedig medvepiacnak nevezzük.

Ha tetszett a bejegyzés akkor kövess itt vagy a facebook-on a The Joe of Wall Street oldalon.

Joe

süti beállítások módosítása